2012. augusztus 31., péntek

Szilvás paleopite

Hozzávalók:

3 csésze dió
3 ek jászvaj
3 ek agávé
1 kk vanília őrlemény

6-8 szem szilva
3 őszi barack
fahéj
agávé
vanília őrlemény
100ml kókusz krém + 2 tojás + 1 ek mandula liszt

A tészta hozzávalóit robotgépbe tettem és pár perc alatt tészta állagúra aprítottam. Egy 18 cm átmérőjű torta formát kibéleltem sütőpapírral, és egyenletesen ellapogattam benne a kicsit morzsás tésztát. Úgy formáztam hogy teljesen a tetejéig a szélén is legyen a tésztából. 

Előmelegítettem 175 fokra a sütőt, és a tésztát önmagában betettem kb. 15 percre, hogy kicsit színt kapjon. Ez idő alatt a szilvát, barackot kimagoztam és felkockáztam. 

Egy kisebb edénybe tettem őket, majd a tűzhelyen addig főztem őket, míg kicsit össze nem estek. Fahéjjal, agávéval, vaníliával ízesítettem. 

Mikor a tészta kész lett kivettem a sütőből, és a szilvás, barackos gyümölcs mártásba belekevertem a kókusz tej és a tojás keverékét. A tojásos kókuszos mártásba 1 ek mandula liszt keverhető, én kihagytam, és bizony kicsit folyós maradt a közepe. 

A torta közepébe öntöttem a gyümölcs mártást, majd betettem sülni, 175 fokon 20 percre. A közepe nem lett sajnos kemény, picit folyós maradt :-) De nekünk így is ízlett, sőt, legalább nem lett száraz :-)


Rakottkel paleo módra




Hozzávalók:
1 fej kínai kel (vagy kelkáposzta)
1 kisebb fej karfiol
500g darált pulykacomb
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors (ízlés szerint pirospaprika)
kókuszzsír

A kínai kel és a karfiol kivételével a fenti hozzávalókból pörköltöt készítettem. (Hagymákat kókuszzsíron pároltam, majd rá öntöttem a darált húst, sóval, borssal ízesítettem, és 20 perc párolás után zsírjára sütöttem)





Közben egy nagy lábosban vizet tettem fel sóval és kömény maggal ízesítve. Mikor felforrt bele tettem a kínai kel leveleket, melyeket előtte alaposan átmostam és lecsepegtettem. 2 percig (maximum!) főztem és hideg vízbe szűrtem őket.

A karfiolt kevés (1-2 evőkanál) kókuszzsírral össze turmixoltam. Ez lesz majd a rizs helyettesítője. Ha van otthon kókusz krém, az is kerülhet bele, de sajnos az nekem most elfogyott.



Már csak az összeállítás van hátra.

Elővettem egy nagy tepsit. Kibéleltem sütőpapírral. Szépen ellapogattam rajta a kel levelek felét, figyelve rá hogy mindenhova jusson. Ráöntöttem a darált húst és a tetejére a karfiol darát elosztottam. A maradék kelkáposzta levelekkel befedtem a tetejét és reszeltem rá kevés sajtot. 


180 fokon kb. 45 percig sütöttem, míg a teteje arany barna nem lett.

2012. augusztus 29., szerda

Húsgombóc leves


Hozzávalók:
 

300g darált pulykamell
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
só, bors, chili
petrezselyem
1 egész tojás
mandula liszt (annyi amennyitől formázható lesz gombóc, ez nekem kb. 3 evőkanál volt)

Egy nagy lábosban feltettem vizet főni. Sóval, borssal, petrezselyemmel, és kevés chilivel ízesítettem. Míg fel nem forrt össze állítottam a húsgombócokat a fenti hozzávalókból, majd egyforma diónyi gombócokat formáztam belőle. A forrásban lévő vízbe dobtam a gombócokat. Kevéssé sóztam is a vizet. Míg főttem a gombócok, össze vágtam a zöldségeket. Nekem sárgarépa, brokkoli karfiol, és zeller volt épp kéznél. Egyformára kockáztam őket, de elsőként a zellert és a sárgarépát tettem hozzá. Pár perc főzés után, mikor majdnem jó volt, hozzá adtam a karfiol, és kicsivel később a legvégén a brokkoli is bele került. Utóbbinak 3-5 perc főzés már elég is.

Így a húsgombóccal elég tartalmas lett a leves!

Jó étvágyat kívánok!

2012. augusztus 27., hétfő

Paleo füge torta


A hosszú hétvégét Horvátországban, Pag szigetén töltöttük. Remek idő volt, kánikula mondhatni. Ámbár az itthoni fülledtség ott nem volt érezhető. Sátoroztunk, kempingeztünk, pihentünk. Szuper volt :-) 

Mikor így augusztusban eljutunk déli tengerhez mindig füge lázban égek. Imádom a friss fügét. Ha tehetem minden nap eszem, mert itthon sajnos nem igen lehet kapni. 

Nagy ritkán tescoban láttam már de ízre elbújhat a friss kintitől. Haza felé mikor indulunk mindig betárazok belőle, hogy legyen még pár napig elcsemegézni. 

Ebből merítettem ötletnek az alábbi tortát, vagy pitét. Illetve a szezonális gyümölcs, őszibarack került még hozzá hirtelen ötlettől vezérelve. Isteni finom lett!!!! És akár más gyümölccsel is lehet próbálkozni.

A tészta hozzávalói:

2 bögre mandulaliszt
1/2 bögre kókuszzsír
2 tojás
vanília aroma
2 ek méz (xilit)

Sütőpapírral kibéleltem egy 24 cm-es torta formát, majd bekapcsoltam a sütőt, és 180 fokra előmelegítettem. A fenti hozzávalókat összekevertem és a sütőpapírral bélelt torta formába egyenletesen elnyomkodtam, úgy hogy körbe legyen valamennyi pereme. Betettem a sütőbe, míg elkészítettem a gyümölcs tölteléket.

A gyümölcs krém hozzávalói:
2 nektarin
2 körte
friss füge a tetejére
1 ek mandulaliszt
1 ek méz
1 kk fahéj
1 tojás

Mindent beletettem a robotgépbe és össze aprítottam egynemű krémmé. A fenti gyümölcs krémet bele öntöttem a torta közepébe és vissza toltam a sütőbe.


Egy további nektarint és fincsi friss fügéket mostam, majd szeleteltem. Kivettem ismét a pitét, és elosztottam a tetején a gyümölcsöt.



kb. 30 percig sütöttem, majd kevés mézzel bekentem a gyümölcsök tetejét és azzal is sütöttem 10 percig.



Jó étvágyat!

Grillparty :-)

 
Hétvégén szuper idő volt. Grilleztünk végre a kertben. Vettem extra nagy szelet pulykamellet, fűszereztem sóval, borssal, és szeleteltem hozzá padlizsánt, újhagymát, paradicsomot és kaliforniai paprikát. 

Vaslapon, kókuszzsíron csodásan finomra sült minden.



2012. augusztus 15., szerda

Áfonyás csirke


Hozzávalók:
6 db csirkecomb

Áfonyás mártás:
1 csésze áfonya
2 ek balzsam ecet
2 ek méz
4 gerezd fokhagyma kockázva
1 fej vöröshagyma kockázva
só, bors, chili



Egy kisebb serpenyőben kókuszzsírt hevítettem, majd megpároltam benne a  vörös és a fokhagymát. Ezt követően hozzá adtam a többi alkotó elemét a mártásnak, és kb. 15 perc alatt össze főztem. Közben a csirke combokat megmostam, megtisztítottam, és ez alkalommal a bőrétől is megszabadítottam mindet. 

Egy jénai tálba egymás mellé helyeztem őket és ráöntöttem az áfonyás mártást. Lefedtem a tetejét és 180 fokos sütőben, kb. 45 percig sütöttem, majd a tetejét levettem a jénairól, és további 15 percig rápirítottam. :-)


2012. augusztus 13., hétfő

Zöld turmix :-)


Biztosan te is találkoztál már sok helyen a nyers étkezést követő receptek között az un. zöld turmixszal. Már nagyon rég óta szemeztem vele, de valahogy a zöld levél nyers fogyasztása kicsit érdekesnek tűnt. Nemrég csak rávettem magam (és a párom :-)) reggeli gyanánt egy kóstolásra. Elsőként egy banán, őszibarack, spenót hármassal kezdtünk. 

Ez úgy készült, hogy 3 db banánhoz, 3 db őszibarackot turmixoltam, majd egy marék friss spenóttal, kevés mézzel, és extrának 100ml kókusz tejjel megbolondítottam. Saját ízlés szerint adható hozzá víz, ki sűrűbben, ki hígabban szereti a turmixokat ezzel lehet játszani.

És milyen lett az eredmény??? Finom!!!! Meglepő, de tényleg ízletes:-) Kissé érződik a spenót, de csak leheletnyit, inkább a banán, és a barack dominál. Azóta már megszületett a banán+sárgadinnye+spenót kombó is, ami hasonló sikert aratott. 
 
S hogy miért jótékony ez a turmix? Victoria Boutenko (a nyers táplálkozási irányzat egyik úttörője) szerint az alábbi előnyök mindenképp megállják helyüket:

- rendkívül táplálóak, 

- könnyen emészthetőek,

- a zöld turmixok a gyümölcs levekkel ellentétben, tökéletes tápanyagok, mivel rostokat is tartalmaznak. A rostoknak fontos szerepe van a kiválasztó szervrendszer működésében,

- a klorofill molekula hasonlóságot mutat az emberi vér molekuláival. Dr. Ann Wigmore kutatásai szerint a klorofill fogyasztás felér egy vérátömlesztéssel,

- egyszerűen elkészíthetőek.

Zöldségtál - pesto, és paleo humusz



Krémes pesto

1 csésze dió
½ csésze olíva olaj
2-3 gerezd fokhagyma
½ tk só
2 csésze friss bazsalikom
½ csészes kókusz krém

Paleo humusz

Hozzávalók:
1 padlizsán
tahini
citromlé
só, bors fokhagyma
olíva olaj

Grillezett cukkini
A cukkinit egyenletes szeletekre vágtam. Megkentem minden oldalát olíva olajjal,kevés sóval, borssal, és sütőpapírral kibélelt tepsiben egymás mellé fektettem őket. 180 fokon kb. 20 perc alatt barnára sütöttem.

Zöldségtál 
Sárgarépát, uborkát, és kaliforniai paprikát szeleteltem fel. 

Remek nassolni való, az esti filmnézéshez egy ilyen tál. :-)

Jó étvágyat!

 

2012. augusztus 12., vasárnap

Fügés, omega magos szárított hús - beef jerky



Kirándulás, utazás, túrázás alkalmával, sokszor probléma a megfelelő táplálék felkutatása, és beszerzése. Erre kínálok most megoldást, igaz nem az én találmányom, de az ízesítés már saját ötlet Gondolom a kép alapján nem nagy meglepetés (vagy mégis :-)) a szárított húsról van szó, vagy angolul jerky-ről. Több fajtája létezik, készítik marhából, csirkéből, de még halból, lazacból is láttam már. A szárítás során a hús minden értékes tápanyag tartalma megmarad csupán vizet vonunk ki belőle, ezáltal tartósítva azt. Tömör protein bomba az eredmény, mely hűtés nélkül is eláll, és akár egy hosszabb kirándulásra, túrára magunkkal vihető. Általa biztosítani tudjuk a megfelelő fehérje fogyasztást, ami sportolók számára, de egészséges táplálkozás hívőknek is fontos. 

Nemrég szerencsém volt megkóstolni a Caveman food féle beef jerky-t, ami nagyon ízlett, több fajta kapható. Fűszeres, fokhagymás, csípős ízek választhatók. Mind nagyon finom, és salátára, vagy paleo pizzára vagy a reggeli rántottába egyaránt fogyasztható. 

Mikor keresgéltem ilyen termékeket, akkor láttam hogy akár otthon is elkészíthető a jerky pl. egy aszalóban. Nem kellett nekem ennél több, mikor haza került az aszaló, nem vártam sokat, és marhahússal tettem egy próbát. A húsból bevallom nem vettem drágát, hátha nem sikerül aztán dobhatom ki. :-) Gondoltam ha finom, és készítek még akkor jobb minőségre is beruházok. Bolti darált marhahús lett az első jerky, két fajta ízesítéssel:
 

1. verzió: aszalt fügés

Fűszerezés:
- 1 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, apróra kockázva
- szójaszósz, só, bors, xilit, aszalt füge, chili

2. verzió: magos-magyaros

Fűszerezés:
- 1 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, apróra kockázva
- só, bors, pirospaprika, omegamag, chili

Az ízestést követően habzsák (és párom :-)) segítségével kolbászkákat készítettünk, majd 12 órára az aszalóban hagytuk őket. Az eredmény ? 

Nagyon finom lett!!!! 

Komolyan!!! Házi beef jerky-t készítettem, szuper ízesítéssel. Párom nem is bírta abba hagyni, annyira finom rágcsálni való lett belőle. Önmagában is isteni, de rántottában, salátára, paleo főzelékre is el tudom képzelni. És! Szerintem rengeteg ízben lehet készíteni. Van is már pár ötletem :)))) Legközelebb az új ízekről is beszámolok. Most viszem barátaimnak is a kóstolót.


2012. augusztus 10., péntek

Petrezselyem krémleves

Hozzávalók:

2 csokor friss petrezselyem
1 vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
100ml kókuszkrém
só, bors, kókuszzsír

A vörös és a fokhagymát kevés kókuszzsíron megpároltam, felöntöttem vízzel, sóztam, borsoztam és bele dobtam az aprított petrezselymet. kb. 15 percig főztem, a tűzről levéve turmixoltam, majd vissza tettem, hozzá adtam a kókusz krémet, és egyet forraltam rajta. Kész is :-) Ugye milyen egyszerű? 

Jó étvágyat!



2012. augusztus 9., csütörtök

Áfonyás pogácsa (alma chips és aszalt szilva)

Hozzávalók:

2 nagyobb sárgarépa
2 alma
2 csésze dió
1 csésze áfonya
1 csésze arany lenmag
4 ek méz (vagy xilit)
1/4 csésze citromlé
2 ek kókuszzsír
1 csésze aszalt sárgabarack


 A diót, és a lenmagot beleöntöttem a robotgépbe és darabosra őröltem. Kiöntöttem őket egy nagyobb tálba, majd az almát és a sárgarépát egyforma kockára vágtam, és a robotgépben a dióhoz hasonlóan aprítottam. A dió+lenmaghoz öntöttem az alma+répa keveréket, alaposan összekevertem. Hozzá adtam az aszalt sárgabarackot, a citrom levet, a xilitet, a kókuszzsírt, és legvégül a friss áfonyát. Mikor alaposan összekeveredett egy fagylalt adagoló kanállal gombócokat formáztam az aszaló tálcáira, majd 12 órán keresztül aszaltam őket. Az utolsó 3 órában megfordítottam a pogikat. Én mondom mennyei lett. Kívül ropogós, belül omlós, ízletes, zamatos csemege, ami üveg vagy műanyag tárolóban akár két hónapig is eláll hűtőben, szoba hőmérsékleten pedig két hétig. 

A képen aszalt almachips és aszalt szilva tűnik fel. Ezt szintén a pogácsákkal együtt készítettem, mert elfértek, és ne menjen már üresen az aszaló. :-)


2012. augusztus 8., szerda

Szedres oldalas

Hozzávalók:
1 kg sertés oldalas
2-3 ek kókuszzsír
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csésze szeder
1 konzerv paradicsom (vagy 3 db friss)
2 ek balzsam ecet
2 ek méz
1 tk tandori fűszerkeverék
1 só, bors
kókuszkrém

Egy közepes serpenyőben kókuszzsírt hevítettem, majd megpároltam benne az apró kockára vágott vörös és fokhagymát. Hozzá adtam a paradicsom konzervet, a szedret, és a fűszereket. Kb. 15 percig főztem a mártást míg egynemű, krémes nem lett. Ez idő alatt az oldalast megtisztítottam, és feldaraboltam. Egy jénai tálba bele tettem a húst és rá öntöttem a szeder mártást. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órát lefedve sütöttem, majd a a tetejét levéve kb. 30 percig pirítottam. A húst ezt követően kivettem a tálból, majd a visszamaradt szedres mártást bot mixerrel turmixoltam, közbe hozzá adtam kevés kókusz krémet. 

Finom erdei gyümölcsös mártást készült így el, a sült oldalassal együtt fogyasztható. Friss zöld salátával fogyasztottuk ebédre. A salátára a mártásból is tettem, ami nagyon jót tett neki. Érdekes erdei gyümölcsös barbecue ízű lett az oldalas. Nagyon finom, különleges fogás! Ajánlom, próbáld ki. Szerintem én rendszeresíteni fogom, és szeder helyett legközelebb más gyümölccsel is teszek egy próbát.

2012. augusztus 6., hétfő

Fogyasztásmérő

Mivel az elmúlt időszakban sok új háztartási gép érkezett a konyhába, szükségesnek láttuk miheztartás végett egy fogyasztás mérő beszerzését. Egyelőre két eszköz kapcsán tudok tényekkel szolgálni az egyik a lassú főző, a másik az aszaló. 

Az aszaló 130 Ft-os fogyasztást eredményezett 12 órás működést követően. 


Meglepő módon a lassú főző 70 Ft-ot produkált hasonló 12 órás működést figyelembe véve. 




Érdekes hogy az aszaló többet fogyasztott, mit nem gondoltunk volna, de immár logikusan elfogadható lehet, hisz a lassú főző gyakorlatilag felfűti, aztán csupán melegen tartja az ételt. Ez nyilván kevesebb energia, mint a folyamatos meleg levegő befújás.

Aszalt szilvás marha ragu

Hozzávalók:
1000g marha lábszár, tisztítva kockázva,
2 paradicsom, és 2 paprika kockázva,
2 vöröshagyma, és 3 gerezd fokhagyma, apróra kockázva,
300ml húslé,
500ml száraz vörösbor,
4 db sárgarépa, pucolva, szeletelve,
3 db babérlevél,
3 ek mandula liszt,
150g aszalt magozott szilva,
1 ek pirospaprika,
só, bors, petrezselyem.

Lassú főzőben készítettem el ezt a fogást, így rendkívül egyszerű dolgom volt, mert valamennyi hozzávalót beletettem, megkevertem és 12 órára benne hagytam alacsony fokozaton. Mikor kész lett a színe csodás boros-barna lett, szép sűrű szafttal. Az íze mennyei, kicsit egzotikus az aszalt szilvától. A sűrűsége miatt mi önmagában fogyasztottuk, de pl. cukkini tésztával is kínálható. :-)

Ilyen volt mikor bekészítettem mindent: 


Tettem bele jó, sok petrezselymet:



Ilyen lett mikor elkészült:



Nagyon ízletes, pocaknak kellemes fogás!